CSTP Fesztiválszezon – Művészetek Völgye

2017. 07. 18. CSTP Hírek

Július 21-én kezdődik az ország egyik leghíresebb fesztiválsorozata a Művészetek Völgye, Kapolcson, mely július 29-éig tart. A CSTP, szokás szerint számos hazai fellépőt protezsál, akik közül a hét mindennapján fellép valaki. A Művészetek Völgyében több mint 100 fellépő lesz, a CSTP olyan neveket hoz el a rendezvényre, (többek között), mint: Belau, Drastik Putto és The Couple.

A Művészetek Völgye az egyik legrégebben futó magyar rendezvénysorozat, először 1989-ben került megrendezésre „Kapolcsi Művészetek Napok” névvel. Igaz ’89-ben még inkább a népi kultúra volt a középontban, de ahogy telt az idő a fesztivál repertoárjában a modern zene ugyanolyan nagy szerepet kapott, mint az irodalom és a színház.
Az idén 27 éves fesztiválon közel 1200 programmal és produkcióval várják az érdeklődőket, nem csak Kapolcson, de a környező Vigánpetenden és Taliándörögdön.
A CSTP erre a hétre az Elevenkertbe rendezi be főhadiszállását, Taliándörögdön. Az itt felállított színpadunkon a hazai előadók kiválóságait igyekeztünk elhozni. 21-29.-éig mindennap, péntektől szombatig egy-egy CSTP által támogatott együttes lép majd fel.

Július 21., péntek: The Couple
Július 22., szombat: BEKVART
Július 23., vasárnap: Drastik Putto
Július 24., hétfő: Baron Mantis
Július 25., kedd: Hangácsi Márton
Július 26., szerda: Belau
Július 27., csütörtök: The Luckies
Július 28., péntek: Window
Július 29., szombat: YOULI akusztik-duó

A CSTP pavilonnál többet meglehet tudni majd a futó Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának, mely vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek, illetve induló előadóknak szólnak.
A négy pályázat mindegyikének beadási határideje 2017. augusztus 4., éjfél. A pályázathoz a szokásos módon regisztrálni kell az NKA honlapján.

További információt az alábbi honlapon olvashatsz:
https://csehtamasprogram.hu/hirek/366/megjelentek-a-cstp-negyedik-evadanak-elso-palyazatai