Klippremier / Window: Something Beautiful

2017. 06. 12. Induló előadók

A Window zenészeit jól ismerhetjük a budapesti klubéletből, bár a zenekar még nincs egy éves. A jam sessionökön edződött tagság június végére tervezi első lemezének megjelenését a Cseh Tamás Program támogatásával. Erről mutatjuk be az első klipet, egy nagyszerű soul-funk-elektronikus szerzeményt.

A neosoul műfajában hódító Window a legfrissebb tehetségek egyike: a sok együttzenélés során összeforrt kollektívát 2016 nyarán alapították. A Duna-parti Pontoonban zajló élő jammelések eredménye egy lemeznyi kész anyag. A korszerű, neosoul-funk-elektró alapokra épülő, néha a bassmusic-kal is kacérkodó album a Stamusic Studiosban készült. A zenekar énekese Kocsis Bence, akit a Saverne-ből is lehet ismerni, mellette Bécsy Bence (gitár) és Jancsovics Máté (dob) alkotják a Window gerincét.

A június végére tervezett lemezről itt az első videóklip, a Something Beautiful című számhoz, melynek basszusalapját a hazai bass music egyik kulcsfigurája, Stas írta, és közreműködik benne M3nsa is. A klip Kocsis Bence rendezése, a fojtott atmoszférájú képek Kiss Bence opertatőrt dicsérik, a finom animációkat Rubóczki Bálint készítette. A klippremier a Recorderen volt.

A Window legközelebb június 24-én lép fel az ingyenes CSTP Feszten, a Várkert Bazárban.