Jogdíj kampányJogdíj kampány hírek

Országos méretű kutatás vizsgálja a vidéki élő zene helyzetét
Hogy lehetne több és jobb koncert Magyarországon?


A vidéki zenei élet helyzetét vizsgálja az a kutatás, amelynek célja, hogy a jövőben több helyszínen, jobban sikerült turnékat lehessen rendezni Magyarországon. A felmérés előreláthatóan több ezer zeneipari szakember és zenész bevonásával valósul meg. A kutatás eredményei hozzájárulnak majd a jogdíjbevételek növekedéséhez, valamint ahhoz, hogy a könnyűzene támogatására szánt pályázati pénzek hatékonyabban legyenek felhasználva.
A vidéki zenei élet kezd eltűnni, folyamatosan csökken a koncertek száma, a szórakozóhelyeken egyre ritkábban hallani élő zenét. Ez azért szomorú, mert a zenének – főleg vidéken – óriási közösségszervező ereje van. Ezt a tendenciát szeretnénk megállítani. Ennek első lépéseként egy budapesti, valamint egy debreceni workshop keretében járjuk körül, és gyűjtjük össze a vidéki és az országos zenei életet reprezentáló résztvevők észrevételeit, javaslatait.
A meghívottak – akik között menedzserek, hangmérnökök, világosítók, színpadtechnikusok, szállítók, koncertszervezők, hangszer-kereskedők, zenetanárok és pedagógusok is vannak – közreműködésével áll majd össze az a kérdőív, amelyet a következő hetekben (közvetlenül vagy a reprezentatív zeneipari civil szervezeteken keresztül) több ezer érintetthez eljuttatunk.


Gazdasági összefüggések
A Cseh Tamás Programiroda a zeneipar gazdasági összefüggéseinek ismeretében olyan programokat szeretne kidolgozni, amelyek a zenészek legfontosabb megélhetését jelentő koncertbevételek növekedésén túlmenően a zenei termékek forgalmának a fellendüléséhez is elvezetnek. Könnyű belátni, a több koncert magasabb jogdíjbevételt is hoz.

A zenészeket, menedzsereket is kérdezzük
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a fellépések „főszereplőit”, azaz a zenészeket, menedzsereket és a zenetanárokat, valamint az iskolai próbatermeket fenntartó pedagógusokat külön megszólítsuk. Minden olyan érintett véleményére kíváncsiak vagyunk, akiknek konkrét, javaslata van: ahogy a többi szakértőtől, tőlük is azt kérdezzük, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy több élő zene és több színvonalas koncert legyen Magyarországon. A kutatás vezetői a reprezentatív zeneipari civil szervezetek mellett, a zenészeket összefogó szakmai tömörülések képviselőivel is egyeztetünk, de ettől függetlenül közvetlenül a zenészektől, a zenetanároktól, a könnyűzene oktatási helyét kereső pedagógusoktól is várjuk a kutatás céljainak megvalósulását támogató javaslatokat, véleményeket, észrevételeket. A kérdőívet az alábbi felületen igényelhetik az érintettek:
https://www.surveymonkey.com/s/CsTP_reg

A kutatás háttere
A kutatást, valamint az azt megelőző, pályázati helyzetelemező és igényfelmérő műhelyszemináriumokat a Cseh Tamás Programiroda az ARTISJUS-szal, valamint két civil partnerével - a hangmérnököket, világosítókat, színpadtechnikusokat, vizuális szakembereket és zenekari szállítókat tömörítő Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság Egyesülettel és hangszereseket, audiovizuális technikai eszközök szakértőit tömörítő Hangszeresek Országos Szövetségével - közösen bonyolítja.
A pályázati előkészítő munkába várjuk további, a zeneiparhoz kapcsolódó civil szervezetek csatlakozását is, illetve létre lett hozva egy online regisztrációs rendszert is azért, hogy a civil szervezetektől független zenészeket, zenekarokat és menedzsereket véleményét is ki tudjuk kérni konzultációs anyagok és kérdőívek megküldésével. A konzultációs folyamatba a fent említett regisztrációs űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.
Célunk, hogy kiderüljön, mivel tudnánk hatékonyan segíteni a vidéki zenei életet, ami elsősorban a helyi feltételek javításán keresztül az élőzenei koncertek számának növelését és az ebből származó jogdíjbevételek emelkedését eredményezheti. Ugyancsak fontos szempont a zeneipar és más kreatív iparágak közötti együttműködési formák keresése, amivel elsősorban a filmes, reklámipari és játékszoftveres zenefelhasználás, és így a zeneszerzők nagyjogos bevételeinek növelése mozdítható elő.